Benjámin Netánjahu izraeli miniszterelnök és az izraeli kormány távozását kérte Chuck Schumer, az amerikai szenátus demokrata frakcióvezetője – írja a New York Times.
Hónapok óta húzódik az Ukrajnának szánt amerikai segélycsomag jövőjének kérdése. Az Egyesült Államokban súlyos belpolitikai vitát okozott a szállítmány, de most végre lezárulhatnak a bizonytalanságok – számolt be a The Hill.
Idén már nem kap újabb amerikai támogatást Ukrajna, a kongresszus az év végig már nem hagyja jóvá a Kijev és a Fehér Ház által szorgalmazott 61 milliárd dolláros csomagot.
Kiabálásba torkollott az amerikai szenátus tagjaniak Ukrajnáról szóló, keddi titkos tájékoztató ülése - jelentette a CNN. A vita elfajulását az Ukrajnának és Izraelnek szánt segélycsomag határvédelemmel való összekapcsolásának kérdése okozta. A demokraták vezetője szerint az egyik republikánus politikus kiabálva kérte számon a tájékoztató eseményen előadó tábornokot.
Csütörtökön megérkezett az Egyesült Államok fővárosába, Washingtonba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ahol zártkörű megbeszélést folytatott az amerikai Szenátus több tagjával - írja a Sky News.
Egy republikánus képviselő többhetes akadályozása után az amerikai szenátusnak helyi idő szerint szerda este végül sikerült jóváhagynia Charles Q. Brown tábornok kinevezését az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának élére.
A Fehér Ház és a kongresszus közösen dolgozik egy rövid távú finanszírozási intézkedésen, hogy megakadályozzák a szövetségi kormány október 1-jére tervezett részleges leállását, miközben hosszabb távú kiadási tárgyalások folynak. Az Irányítási és Költségvetési Hivatal (OMB) segítséget nyújt a Kongresszusnak a kormányzati szolgáltatások zavartalan működésének biztosításához, mivel a legtöbb kormányprogram finanszírozása szeptember 30-án lejárna.
Az amerikai szenátus csütörtökön elfogadta a Joe Biden elnök által támogatott kétpárti törvényt, amely felemeli az államadósság 31 ezer milliárdos felső határát, és ezzel elkerüli az ország a fizetésképtelenséget.
Közeledtek az álláspontok az Egyesült Államok államadósság-plafonjának megemeléséről az elnök és a republikánus képviselőházi elnök részvételével zajló egyeztetéseken kedden. Gazdasági szakértők és egyesült államokbeli kormányzati tisztviselők szerint, ha az amerikai adósságplafont végül nem sikerül megemelni, globális gazdasági katasztrófára lehet számítani.
A G7 országainak vezetői a jövő hónapban Hirosimában tartandó csúcstalálkozójukon kiemelten foglalkoznak majd a ChatGPT-t érintő kérdésekkel is - adta hírül a Reuters.
Amerikai vadászrepülő semmisített meg egy újabb azonosítatlan tárgyat, ezúttal a Huron-tó felett, az Egyesült Államok Michigan államának közelében vasárnap. Nyolc napon belül negyedszer avatkozott közbe a légierő.
Az amerikai szenátus a republikánus párti képviselők és néhány demokrata párti kollégájuk fenntartásai miatt nem tudta hétfőn elfogadni az Egyesült Államok védelmi költségvetését.
Arra kérte a Demokrata Párt szenátusi frakcióvezetője, Chuck Schumer Joe Biden elnököt, hogy engedjen el minden amerikai diáknak fejenként 50 ezer dollár, azaz körülbelül 15 millió forintnyi diákhitel-adósságot elnöki rendelettel – írja a CNBC.
Chuck Schumer szenátusi többségi vezető, Ron Wyden pénzügyi elnök és Cory Booker New Jersey-i szenátor ma egy sajtótájékoztatón teszi közzé a marihuána legalizálását célzó törvényjavaslatuk vitatervezetét - írja a Bloomberg.
Lassan már napi rutinná válik, hogy megemlékezünk a kannabisz-szektor vállalatainak tőzsdei teljesítményéről, a tegnapelőtti komoly rali után ugyanis tegnap sem csillapodtak a kedélyek, sőt – egy részvény esetében több, mint 40 százalékos emelkedésről számolhatunk be.
Remek napjuk volt tegnap a tőzsdéken a kannabisszal foglalkozó vállalatok papírjainak, miután a frakcióvezető Chuck Schumert is beleszámítva három demokrata szenátor nyilatkozott együttesen úgy, hogy a jelenlegi kongresszuson kiemelt fontosságú ügyként kezelnék a marihuánával kapcsolatos jogszabály módosításokat.
De facto részesévé váltak a harci cselekményeknek.
Semmilyen okból sem lehetne eltakarni az arcot Észak-Karolinában.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Folyamatosan frissülő cikkünk.
A védelmi miniszter és a kórház igazgatója adott tájékoztatást.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.